Az állomáson történt búcsú után Sirius agya sem volt teljesen tiszta. Még a szánalmas és kínos családján is elfelejtett sajnálkozni, nem igazán foglalkoztatta édesanyja rikácsolása, ami a bizonyítványt illette, és a fenyegetőzés sem, hogy ha nem húzza meg magát a nyáron, akkor jövőre elfelejtheti a roxmortsi kirándulásokat. A fiú csak legyintett, most nem igazán érdekelte ez az apróság. Más járt a fejében, az az ölelés, ott az állomáson, vagy inkább az a furcsa érzés, amit az váltott ki, a remegés a gyomrában, az agyát elborító lila köd, és egy kívánság: MEGKAPNI! A legutolsó rendben is van, és még a köd is magyarázható, elvégre ha neki kell egy csaj, semeddig sem tart megkapnia, és a rózsaszín szemüveg (lila köd) csak addig tart míg be nem teljesíti vágyait. Így megy ez az ő korában, sokat és sokfélét kell kipróbálnia, hogy tapasztalatokat szerezzen, és különben is csak egyszer fiatal. - Méltóságos Asszonyom üzeni fejére szégyent hozó úrfi, hogy tíz perc múlva vacsora, és ha nem dugja le a pofáját, nem kap! – állapította meg sipító hangon Sipor a Black ház manója, aki olyan áhítattal és tisztelettel viseltetett asszonya iránt, aki egyébként nem érdemelte meg, hogy az a világon talán egyedülálló. De hát két gonosz lélek csak megérti egymást! - Takarodj ki, mielőtt megátkozlak kis féreg! – dörrent rá a srác. Nem elég hogy hívatlanul és kopogás nélkül jelenik meg, még cukkolja is! Jó persze, nem ő használta azokat a szavakat, amiket aztán közvetített, de akkor is. A fiú hihetően és meggyőzően magyarázta mindenkinek, hogy marhára nem érdekli a családja, de olykor azért belegondolt, milyen is lehet egy normális családban élni. Teszem azt, mint Remus barátjának szülei, akik úgy fogadják el fiúka, ahogy van, és segítik, ahol tudják, nem akadályozzák feleslegesen. Nem éreztetik vele, hogy más, mint ők, hogy nem olyan gonosz és pökhendi, nem beképzelt, na jó, azért lássuk be, Sirius is beképzelt a maga módján. Egy lényeges különbség azért mégis van! A Black család arra büszke, hogy ők aranyvérűek, híresek és micsoda felmenőik vannak! A tini viszont méltán sütkérezik sikerei dicsfényében, hisz ő kemény munkával (kviddics, csínytevések és egyéb) érte el hogy lányok százai bomoljanak utána, miért ne legyen hát egy kicsit nagyképű. Amúgy is, eddig minden „barátnője” azt mondta jól áll neki, ez a magabiztosság, szóval, ha szigorúan vesszük, nem is beképzelt, csak rendelkezik megfelelő mennyiségű önbizalommal. - SIRIUS BLACK HA NEM JÖSSZ AZONNAL ESKÜSZÖM… - a drága jó anya elhallgatott, de gyermekének eszébe sem jutott felkelni, gyűlölt velük enni, mást sem hall csak a család nagybecsű rokonainak hőstetteit hallgatni, meg persze, hogy ő mekkora semmirekellő. Mivel gyomra megkordult, kénytelen volt felkelni, jól tudta, ha most nem eszik, az anyja megbűvöli a konyhát és egyéb helyeket, ahol ételt lehet találni, hogy ő véletlenül se juthasson semmi harapnivalóhoz, az egész éjszakát pedig nem akarta étlen eltölteni, még ha alvással is. - Jól van már vén csont! – morogta, miközben feltápászkodott. Kilépve szobája ajtaján látta, hogy öccse is csak most méltóztatik lesétálni a földszintre, hogy asztalhoz üljön. – Akkor meg mit rinyál! – morgolódott félhangosan, miközben követte őt, persze, mire ő odaért, már mind elkezdtek enni. - Na csakhogy! – mordult rá anyja, ő tudomást sem véve erről a megjegyzéséről helyet foglalt, és megpakolta tányérját, aztán hozzálátott. Ahhoz képest, hogy Sipor idegesítő és szörnyen gonosz emellett egy gerinctelen valami, vagy valaki (mindenkinek szíve joga eldönteni), aki a porban csúszva teljesíti az úrnője parancsait, aki ezt roppant élvezi, a koszttal semmi gond, persze ez a többi manónak is köszönhető, sőt, leginkább nekik, mert az utóbb említett apróság inkább Mrs. Black talpnyalója. Sirius elkalandozott, felötlött benne a kép, ahogy Lana saját szolgálójához hajolt, és homlokon csókolta, és hogy meghatódott, mikor amaz elmondta neki, mennyire hiányolja. Igen, a teremtés érzelgős, de valamiért ez a srácot nem zavarja, na jó, vannak ciki dolgai, mint mindenkinek, de attól még aranyos. Aranyos?? Ezt most komolyan ő gondolta? Aranyos lehet egy kutya meg egy gyerek, de egy csaj? Pár pillanattal ezelőtt, még úgy gondolt rá, mint egy meg szerzendő trófeára, most meg aranyosnak titulálja? Tulajdonképpen hol jár az esze? Vagy mi a csuda ütött belé? Öccse hangja zökkentette vissza a valóságba. - Képzeld anya, Sirius ma az állomáson az igazgató lányát ölelgette! – azt a gyilkos tekintetet, amit Regulus ekkor kapott nem lehet megismételni. – Nagyon kínos volt! - Fogd be te idióta! – sziszegte fogai között bátyja, és közben azon töprengett, milyen átokkal büntesse majd ezért. - Sirius! Ugye nincs közted meg aközött a… - az anya még kereste a szavakat! Hála az égnek, mert ha kimondja, amit gondol, a fia lehet, hogy olyat tesz, amit nem kéne. - Nincs! Lana a barátom, és kímélj meg a prédikációtól! Sőt szerintem a szádra se vedd a nevét! – csattant fel Sirius. A másik kettő elég furcsán nézte, tekintve, hogy ilyen vehemenciával védi a lányt, de ő a barátja, Sirius Black pedig kitart a barátai mellett, tűzön-vízen át, és védi őket foggal-körömmel. - Hálátlan vagy, ugye tudod! Hányszor mondjam még el, hogy mi Blackek nem adjuk alább az aranyvérnél? – sóhajtott fel színlelt aggódással Mrs. Black. – Az a fruska… senki se tudja, ki volt az anyja, Dumbledore testvére egyszer csak beállított vele a Roxfortba, mondván, hogy az édesanyja meghalt, és ő viseli gondját, mert ő az apja. Nem tudhatod, nem sárvérű volt-e az anyja. – a sárvérű szó hallatán megvillantak Tapmancs szemei, felállt az asztaltól és ott hagyta a kaját. Inkább visszaballagott a szobába saját magát sajnálni, amiért ilyen idióta és szerencsétlen a családja, hogy ennyire veszettül kötődik a vérhez. Biztos volt benne, hogy egy nap az ő nevét is átvarrja majd édesanyja a családfát ábrázoló falvédőn, mind minden jó útra tért Blackét, jelezvén, számára meghaltak azok az emberek. Érezte, hogy ő is erre a sorsra jut majd, de nem bánta, mihelyst elvégzi az iskolát úgyis lelép, nincs az az isten, hogy ő a kelleténél több időt töltsön el ebben a fojtogató házban. Amel az ajtót verte – szokás szerint – és közben üvöltött. - James Potter, öt perced van, hogy felkelj, felöltözz, és megreggelizz, ha nem készülsz el, itt hagylak! – közölte a békésen durmoló, helyesebben azzal próbálkozó fiúval. Ilyenkor nyáron a helyzet még rosszabb, mint általában, hiszen szünet van, és a szünet ennek a csemetének délig tartó alvást és lustálkodást jelent. Egy fél fadarabot nem rakott még arrébb a birtokon, de az utazóládáját sem pakolta ki, mióta itthon van. - Szállj le rólam! – dohogta odabent a srác elnyomva egy ásítást. – Szünet van, aludni akarok! - Én elmentem! – döntött Rian keresztapa, semmi értelmét nem látta a további ordibálásnak, vagy ajtóban ácsorgásnak. - El, jó! – morogta a fiú és visszazuhant a párnák közé, csak percekkel később esett le neki, miről is van szó. Hiszen ma érkezik Sirius. Drága jó barátja kemény két hétig bírta otthon az idióta testvérével, aki folyamatosan Lanaliával húzta, nem volt elég neki, hogy ő maga sem lát teljesen világosan még az az ostoba Regulus is. Az anyja meg… hát őt nem igazán kell említeni, hiszen csak azt teszi, amit mindig, büszke kisebbik fiára, (aki mellesleg egy barom, legalábbis bátyja szerint) és szidja a nagyobbat, amiért nem olyan, mint ő. (na de ki akar barom lenni?) Szóval egy hete érkezett egy levél. „Elegem volt, ezek itt mind csökött eszű majmok! Szombaton megyek, ha mehetek! S” És a válasz sem volt sokkal tartalmasabb, vagy bővebb, sőt: „Gyere J” Egyikük sem bíbelődött megszólítással, vagy hasonló formaságokkal. Arról meg pláné nem regéltek, mi történt velük mióta nem találkoztak, hiszen sokkal jobb személyesen beszámolni erről. Ja és természetesen James elfelejtett szólni Amelnek, hogy egyel többen lesznek, pénteken említette meg csak úgy mellékesen és egyáltalán nem fontos dologként, érthető ha a férfi kicsit ki van bukva, és akkor még itt ez a cécó a felkeléssel. - Esküszöm, egyszer én fojtlak meg!- dohogta, valamire válaszolva már az állomáson várakozva. Sirius szeretett volna seprűvel érkezni, de nekik nem megengedett a varázslás a szünidőben, szóval maradt az elég kényelmetlen és körülményes vonat. Nem számít! Vigasztalta az a tudat, hogy nemsokára megint együtt lehet legjobb barátjával, az elkövetkező két hetet sok pihenéssel, ökörködéssel, pihenéssel, ja és lustálkodással töltötték. Blacknek mégis hiányérzete volt! Hiányoztak neki a többiek, na nem Peter, de Remus azért már… és Lana. Bár mindent egybe vetve azért egész jól szórakoztak, szegény Amelről ezt már kevésbé lehetett elmondani, eddig csak egy semmirekellőről kellett gondoskodnia, most már kettő van a nyakán, de őt áldott jó szívvel teremtették, és soha nem dobta volna ki James barátait, főleg, hogy látta, mennyire jól érzik magukat a fiúk. Azon az estén a szobájukban feküdtek, ki-ki a saját ágyán és a teliholdat fürkészve Lupinról társalogtak. Természetesen nem rosszindulattal, inkább csak együtt éreztek barátjukkal, mint ilyenkor mindig, de most nem lehetnek mellette, hogy segítsék, ott vannak viszont a szülei, aki vigyáznak rá, legalábbis remélhetőleg. Abban a percben, mikor Zebu megjelent, Potter ijedtében leesett az ágyról, melyen barátja jót derült, de aztán mindketten kíváncsian nézték a láthatóan izgatott manót. - Zebu, mit keresel te itt? – érdeklődött értetlenkedve a még mindig földön ücsörgő James. - Lanalia kisasszony küldött, segítségre van szüksége, megtámadta egy vérfarkas és több ismeretlen ember. - MI VAN? – Sirius talpra szökkent, akárcsak barátja. - MIT MONDTÁL?? – kérdezte de aztán legyintett. – Várj egy percet, szólok… - és ezzel elhagyta a szobát. - Black úrfi! Zebu boldog, hogy itt van, Lanalia kisasszony először önért akart küldeni, de aggódott szegény Zebu testi épsége miatt. - Hát azt jól is tette! – sóhajtott fel a fiú, pontosan tudta, hogy a családja, Siporral az élen pépet csináltak volna belőle, ha megjelenik ott. – Mi történt tulajdonképpen? – érdeklődött, miközben elővette pálcáját, és cipőt is húzott, szándékában állt neki is segíteni, s míg Rian keresztapára és a haverjára várakozott, eltöprengett a manó szavain. „Lanalia kisasszony először önért akart küldeni” tehát ő volt a tündér első gondolata, mint megmentő, ez klassz. Nem értette, miért esik ez annyira jól neki. Hamarosan berobogott Amel még ingét gombolta, James az ágyra telepedett és cipőt húzott. - Mondd el, mi történt! – parancsolt a férfi az apróságra, aki készségesen tálalta az egész történetet. - A vérfarkas megtámadta gazdámat, Zebu egy lámpával leütötte, kimenekültünk a szobából, de ott is vártak ránk, a kisasszony elküldte Zebut az édesapjáért, vagy Dumbledore professzorért, de Zebu rossz manó, egyiket sem találta meg. – itt leszegte fejét, és manó fülei is lekonyultak bánatában. - Jó, induljunk, fogjátok meg akarom, hoppanálni fogunk! – döntötte el a keresztapa, miközben zsebre vágta pálcáját. – Most szólok, semmi meggondolatlanság, vagy engedetlenség, azt teszitek, amit mondok, vagy én intézlek el benneteket. – fenyegetőzött, de a két srác átérezte a helyzet komolyságát, és eszébe sem jutott kötözködni, vagy szájalni a bölcsebb varázslóval. Ez egy elég meglepő dolog, de azért nekik is van józan eszük, még ha kevéske is. – Kapaszkodjatok! – javasolta Rian, aztán mindkét kamasz érezhette a rántást, és már száguldottak is… egy erdőben tértek újra észhez, vagyis az volt az első olyan hely, amit komolyabban felismertek. Halk pukkanással megérkezett Zebu is. - Erre! – mondta sürgetően, érezte, hogy gazdája bajban van, néhány sietős lépés után elérték a fát, melynek tövében ott ült a keresett személy, abban a pillanatban, mikor megpillantotta őket feltápászkodott, és máris előrántotta pálcáját, aztán… eszméletét veszítve előre bukott. - Lana! – James kiáltása elég rémültnek tűnt, s mindeközben a tünemény segítségére sietve megtartotta őt, így amaz hamarosan karjaiban pihenhetett. - James? – úgy tűnt az ifjú hölgy mégsem alélt el, mert megismerte barátját – Azt hittem… hárman vannak és a vérfarkas… engem akarnak… félek! Nagyon félek James! – a lány közelebb bújt a fiúhoz, vállába fúrta arcát, miközben egyik kezével a pólójába kapaszkodott. - Nem lesz semmi baj! – Sirius pislogott egyet, hogy megbizonyosodjon róla, valóban barátja beszél-e vagy ez csak valami képzelgés. Nem, nem az, Potter most végigsimítva a teremtés haját még közelebb vonta magához. – Ne félj, Sirius és én vigyázunk rád! Most már biztonságban vagy! - Köszönöm! – nyögte erőtlenül Lanalia, aztán végérvényesen eszméletét veszítette. James felemelkedett vele. - Add ide, majd én viszem, ti meg kapaszkodjatok a karomban, mint idefelé! – javasolta Amel, és átvette a sérültet, aztán a manóra nézett. – Te meg menj és keresd meg az édesapját, és a professzort, szükségünk lesz rá, meg egy javasasszonyra! - Zebu megteszi, ami tőle telik! – és az apróság ezzel eltűnt, s hamarosan követte őt a másik három is. - Jól van! – Rian Sirius ágyára fektette a Dumbledore csemetét. – Kimegyek, készítek valami főzetet, amivel elállíthatjuk a vérzést, és… - Nem megyünk vissza? – kérdezte megbotránkozva Potter, aki percről percre ingerültebb lett, most fedezte fel a barátnője testén éktelenkedő sebeket, és amúgy is, aki egy védtelen lányra támad, az megérdemel egy jó nagy adag verést. - Nem, nem megyünk! Ez a lány meghal, ha magára hagyjuk, ezt akarod? – dörrent rá keresztapja, természetesen lecsendesítve ezzel. Black szemei elkerekedtek, aztán sajnálkozva nézett Lanára aki valóban rossz állapotban volt, de hogy a halálán legyen… - Nem, de azok a szemetek megússzák, ha mi most… - Most fontosabb dolgunk van James! Tanuld meg egy életre, nem a bosszú a legfőbb cél! Nekünk most az a feladatunk, hogy életben tartsuk őt, míg a rokonai ide nem érnek, utána nyomozhatunk, hogy ki és miért tette, de most nem ez az első! - Értem! – morogta elkedvetlenedve a srác, gyűlölte, ha kioktatják, de most sajnos be kellett látnia, hogy igaza van, úgy döntött, barátja gondjaira bízza a sérültet, és ő maga segít rokonának, hogy a főzettel minél előbb elkészüljenek. Dühös volt, izzott és égett a vágytól, hogy az ő szavaival élve kinyírja azokat a rohadékokat, de megértette, amit az idősebb mondott, most nem ez a fontos, de ő akkor is megbosszulja a tündért, ha nem ma akkor előbb vagy utóbb, ha kiderül ki volt az. Annyi szennt!